Paksi bővítés: Brüsszel újabb szankciókat dobhat be, mutatjuk, hogyan készül erre a magyar kormány!
2023. május 09. 05:58
Az ukrajnai háború ugyan átírta a Paks II. beruházás több fontos elemét, egy biztos: a kormány nem tett le arról a szándékáról, hogy a 2030-as évek elején működésbe lépjenek az új blokkok.
2023. május 09. 05:58
p
47
4
54
Mentés
Helmeczi Zoltán írása a Mandiner hetilapban.
Közel fél emberöltőnyi idő eltelt már azóta, hogy az Országgyűlés elvi állásfoglalásában jóváhagyását adta az új paksi atomerőművi blokkok felépítéséhez. S mielőtt még rosszul számolnánk, és azt gondolnánk, hogy ez valamelyik 2010 utáni kormány hivatali ideje alatt történt, érdemes felidézni: a parlamenti döntés 2009 márciusának végén született, akkortájt, amikor a szocialisták emlékezetes kasztingját követően Gyurcsány Ferenc átadta a miniszterelnöki stafétát Bajnai Gordonnak.
A paksi bővítés gondolatát tehát kizárólag az Orbán-kabinethez kötni badarság. Persze a 2009-es országgyűlési határozattól valóban el kellett telnie csaknem öt évnek ahhoz, hogy megszülessen az első írásos megállapodás Magyarország és a kivitelezőnek választott orosz fél között az erőműfejlesztésről, és
ekkor már valóban nem Gyurcsány Ferencnek vagy Bajnai Gordonnak, hanem Orbán Viktornak hívták a miniszterelnököt.
Arról a tényről sem érdemes elfeledkezni, hogy a 2000-es évek végén még nemzeti konszenzus volt a nukleáris energia ügyében, s a képviselők 95 százaléka mondott igent az új blokkok építésének előkészítésére. Persze azóta sok víz lefolyt a Dunán: Japánban bekövetkezett minden idők második legsúlyosabb nukleáris balesete, Ukrajnában kiszélesedett a fegyveres konfliktus, a Nyugat és Oroszország viszonya a hidegháborús időket idézi, a németek pedig bezárták az összes atomerőművüket – ám a magyar kormány szándéka nem változott:
a villamosenergia-ellátás jó részét a jövőben is az atomenergiára kívánja alapozni,
és a Paks ügyében megvalósuló orosz együttműködéshez úgyszintén ragaszkodik.
Az olcsó és biztonságos áramellátás szempontjából nélkülözhetetlen a paksi bővítés Fotó: MTVA / Jászai Csaba
A háborúig sem volt egyszerű
A paksi bővítés a megállapodás 2014-es moszkvai aláírása óta viták kereszttüzében áll, a baloldal – amely 2009-ben ugyebár még bőven erőműfejlesztés-párti volt – kórusban támadta és támadja azóta is a projektet. A kritikusok egy része nem feltétlenül a bővítést, hanem inkább az orosz szerepvállalást bírálja, mondván, nem szabadna a Roszatommal üzletelnünk, de az olyan megrögzött atomellenesek, mint a párbeszédes Jávor Benedek, kerek perec a projekt leállítását követelik már a kezdetektől fogva. A zöldpolitikus az atommal szemben a megújuló energiaforrásokra alapozná a villamosenergia-termelést, ám ha rápillantunk a hazai áram-előállítás struktúrájára, világosan látszik: a rendszer átállítása a zöldenergiára gigantikus – elsősorban anyagi –erőfeszítéseket igényelne. De még ez sem tudja kezelni azt, hogy a megújulók hatékonysága erősen függ az időjárási körülményektől, túltermelés esetén pedig nincsenek olyan tárolási technológiák, amelyek a kedvezőtlen időszakokra félretennék a villamos energiát. Norvégia jelent talán kirívó ellenpéldát, ott azonban nem szél- vagy naperőművekre alapoznak, hanem a vízenergiára.
Mintegy 6000 engedélyre van szükség, ebből 900-at kapott meg a projekt”
Tavaly a villamosenergia-termelésünk 45 százaléka származott nukleáris forrásból, 25 százaléka földgázból s mindössze 20 százaléka megújulókból, például napenergiából. Ha figyelembe vesszük, hogy az ukrajnai háború miatt előállt energiaválság következtében a földgázfelhasználás visszaszorítása szerte Európában, így Magyarországon is deklarált cél, még lehetetlenebbnek tűnik az a küldetés, hogy lemondjunk a paksi erőforrásról.
A paksi 4-es reaktor Fotó: MTI / Sóki Tamás
A kormány érvelése szerint hazánknak egyrészt azért van mindenképp szüksége az új atomerőmű-blokkokra, mert csak velük biztosítható, hogy a lakosság továbbra is olcsón jusson hozzá a villamos energiához – a jelenlegi kilowattóránkénti ár az átlagfogyasztásig kevesebb mint 40 forint. Másrészt a következő évekre a szakemberek jelentős áramigény-növekedést prognosztizálnak – az elektrifikáció erősödése, például a villanyautók és a hőszivattyúk várhatóan robbanásszerű elterjedése miatt –, aminek kielégítése jelen állás szerint ugyancsak elképzelhetetlen nukleáris energia nélkül, pláne úgy, ha a földgáz is kikerül a képből.
Miért az oroszok?
Ha belátjuk, hogy a magyar energiarendszer jelenleg nem – és várhatóan a következő esztendőkben sem lesz – képes nélkülözni az atomenergiát, akkor még mindig adódik az a kérdés, hogy miért tart ki a kormány a beruházásban az oroszok részvétele mellett. A bővítésre rálátó források a Mandinernek egyrészt arra a sokszor említett érvre hívták fel a figyelmet, hogy az 1980-as években átadott paksi blokkokat is az oroszok építették, így biztonsági okokból és a know-how miatt is kézenfekvő volt őket választani.
Másrészt pedig a Paks II. nem tisztán orosz projekt, mert bár valóban a Roszatom építi az új blokkokat, az irányítástechnikát egy francia–német konzorcium szállítja, a turbinát pedig az amerikai General Electric tulajdonában álló francia Alstom. Ez a konstrukció – vagyis orosz erőmű nyugati irányítástechnikával – egyébként nem példa nélküli a világban, több ilyen is rendben működik már évek óta, például Kínában, a Sárga-tenger partján.
Ha az orosz fűtőelemre szabott paksi erőműbe amerikai üzemanyagot helyeznének el, jócskán visszaesne a reaktorokkapacitása”
Beszélgetőpartnereink kiemelték továbbá, hogy ha Magyarország most döntene egy új, nem orosz technológia mellett a Paks II. esetében, akkor majdhogynem nulláról kellene elkezdeni a projekt engedélyeztetését, ami azt jelentené, hogy a 2030-as évek elejénél akár jóval későbbi időpontban készülhetnének csak el az új létesítmények. Egy ilyen beruházáshoz ugyanis temérdek, mintegy 6000 engedélyre van szükség, ebből a Paks II. eddig 900-at kapott meg, köztük a környezetvédelemre, a telephelyre, a fizikai védelemre, a hálózatra csatlakozásra, valamint a létesítésre vonatkozó jóváhagyást.
Jákli Gergely, a Paks II. Atomerőmű Zrt. elnök-vezérigazgatója a törökországi akkuyui atomerőműben tett látogatása során elmondta, hogy az Oroszország elleni európai uniós szankciók alól a nukleáris projektek jelenleg mentességet élveznek, de ha változnak a feltételek, annak be kell épülnie a gondolkodásba, a folyamatok tervezésébe, hogy tovább lehessen vinni az atomerőmű építését. Véleménye szerint a szankciókkal kapcsolatban minden eshetőségre készülni kell, bár ez most nem időszerű.
Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!
Mi jön ezután?
Az utóbbi hetek atomenergetikával kapcsolatos híreit leginkább az utolsó német nukleáris erőművek bezárása uralta, mivel egy bő hatvanéves időszak zárult le – bár a bajorok, fordítva a köpönyegükön, már arról beszélnek, hogy ők mégis tovább működtetnék a reaktorukat. Nincs elragadtatva az atomtól való búcsútól a nagy német energiafelhasználókat és az energiaipart képviselő szervezet, a VIK vezérigazgatója sem. „Minden egyes szabályozható teljesítményű erőmű lekapcsolása a hálózatról árfelhajtó hatást fejt ki a piacon, és veszélyezteti Németország ipari központként betöltött szerepét” – nyilatkozta Christian Seyfert. Robert Habeck gazdasági miniszter szerint azonban Németország energiaellátási biztonsága az atomerőművek leállítása után is garantálva van a megújuló energiaforrások kiépítésének köszönhetően.
A német kormányt mostanság jellemző atomellenesség, illetve Oroszországgal és Magyarországgal való szembenállás a Paks II. ügyében is érezteti hatását. Az irányítástechnikát szállító konzorciumban részt vevő Siemens Energy paksi közreműködését Berlin továbbra is blokkolja, nem engedélyezi – pontosabban nem dönt annak engedélyezéséről –, hogy a társaság a megkötött szerződés alapján leszállítsa a megrendelt berendezéseket. A magyar kormány a patthelyzetet úgy próbálja feloldalni, hogy a konzorcium másik résztvevőjének, a francia Framatome-nak a szerepét igyekszik növelni.
A franciák már csak azért is jobb partnernek bizonyulhatnak, mert Párizs vezeti a tizenkét EU-tagállam részvételével alakult nukleáris koalíciót
– amely „az atomenergiával szembeni mesterséges, ideológiaalapú diszkrimináció” ellen dolgozik majd –, Emmanuel Macron államfő atompártisága ugyanis megingathatatlannak tűnik. A Finnországban április közepén üzembe helyezett, jelenleg Európa legnagyobbjának számító atomreaktor is francia gyártmány, és az sem mellékes, hogy a francia–orosz nukleáris együttműködés a háború kezdete óta sem veszített sokat az intenzitásából.
Nyugat-Európa legtöbb erőművéhez hasonlóan a franciaországiakba is nagy arányban az oroszok és a kazahok szállítják a fűtőanyagot. Így Budapesthez hasonlóan vélhetően Párizs sem írna alá mosolyogva egy olyan újabb, a Roszatomot sújtó szankciós csomagot, amelyért több tagállam, például Litvánia, erőteljesen kardoskodik. Bár annyiban már a vilniusi álláspont is enyhült, hogy nem egyszerre, hanem több lépcsőben vezetné be az orosz atomóriást érintő büntetőintézkedéseket.
Az oroszokon kívül egyébként az Egyesült Államok jöhet szóba leginkább fűtőanyag-szállítóként, de a mostani francia–amerikai kapcsolatok alapján – miután Macron kijelentette, hogy Európának Tajvan ügyében nem kell feltett kézzel követnie a washingtoni álláspontot – kevésbé valószínű, hogy az USA előretör mint a francia erőművek üzemanyag-szállítója.
Innen vezérlik a 4-es reaktort Fotó: MTI / Sóki Tamás
A magyar ellenzék már feltette azt a kérdést a kormánynak, hogy tervezi-e az orosz üzemanyag kiváltását, és tárgyal-e például az amerikai Westinghouse-szal Paks fűtőanyag-ellátásáról. A Mandiner forrásai ezzel kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy ha az orosz fűtőelemre szabott paksi erőműbe amerikai üzemanyagot helyeznének el, akkor nagy valószínűséggel jócskán visszaesne a reaktorok kapacitása. Hozzátették: ha a helyzet eszkalálódna, és nem érkezne, nem érkezhetne orosz nyersanyag, akkor persze még ez a megoldás is több energiát termelne a nullánál.
A Paks II.-ről szóló legutóbbi hírek alapján módosulni fog az oroszokkal kötött kivitelezési szerződés, ám a változtatás részletei még nem ismeretesek.
A lapunkhoz eljutott információk szerint a kontraktus átírásának lényege, hogy szankcióállóvá tegyék, a megváltozott geopolitikai körülményekhez igazítsák a dokumentumot, és megtalálják annak kulcsát, hogy ha Brüsszel valóban igent mond egy újabb büntetőcsomagra, akkor se kerüljön veszélybe a magyar beruházás, és a 2030-as évek elejére mindenképpen megvalósuljon. Ezt erősítette meg a minap Jákli Gergely is. A Paks II. Atomerőmű Zrt. elnök-vezérigazgatója az Atomszféra című társasági lapnak adott interjúban arról beszélt: fel kell készülni arra, hogy szankciókkal tűzdelt környezetben kell élni, dolgozni, de a cél változatlanul az, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megépítsenek egy biztonságosan üzemeltethető atomerőművet.
Vámbomba, dolláruralom és világkereskedelmi rendszerváltás – Kohán Mátyás új műsorának, a Tempónak első adása tabudöntögető őszinteséggel tárgyalja a globális gazdaság átrendeződését.
A miniszterelnök a békési megyeszékhelyen hangsúlyozta, a kormány célja, hogy Békéscsaba-Debrecen-Nagyszalonta háromszögben egy új gazdasági teret hozzon létre.
"még lehetetlenebbnek tűnik az a küldetés, hogy lemondjunk a paksi erőforrásról."
Mert létezik ilyen küldetés?
Ezt honnan vette a szerző?
Támassza alá, ha tudja!
"Paksi bővítés: Brüsszel újabb szankciókat dobhat be, mutatjuk, hogyan készül erre a magyar kormány!"
Reggeli tornával.
Edzi a karját, hogy magasra tudja nyújtani, hogy amikor megszavazni kell, akkor magasra tudja nyújtani.
A napelemek elterjedése miatt Magyarország már most is rendszeresen exportál villanyt. Sajnos csak délben, amikor jól süt a nap. Mivel ilyenkor mindenkinek van bőven saját villanya is, csak bagóért lehet exportálni. Este pedig importálunk, jó drágán.